baon.hu


Kétezren álltak rajthoz a Mercedes-futáson

baon.hu :: Kilencedik alkalommal rendezték meg Kecskeméten a Mercedes-Benz futást. A verseny minden távját a gyár területén teljesítették a rajthoz állók.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Ismét röpködtek a sárkányok a rét fölött (galéria)

baon.hu :: Ki gondolná, de immár negyedszázados lett Kecskeméten a tavaszi sárkányeresztő találkozó, amelynek ezúttal is az arborétum melletti Kápolna rét volt a helyszíne.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Bácsalmás – Euroscale Kecskemét II. és Kecskeméti NKSE II. – Kalocsai KC meccsek az aranyért

baon.hu :: Először rendeztek megyei döntőt a bajnokság alapszakaszának lezárását követően a megyei férfi- és nő bajnokságban. A „Final4” házigazdája Kecel volt.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Bennmaradásért küzdő csapathoz látogat a KTE

baon.hu :: Vasárnap az utolsó előtti meccsét vívja a most zajló bajnoki szezonban a Kecskeméti TE. A csapat a kiesés elkerülé­séért küzdő Szekszárdi UFC vendége lesz.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Verőfényes napsütésben rendezték meg a II. Kecskeméti Vigasságot (videó)

baon.hu :: Másodszorra tartották meg a Kecskeméti Vigasságot a megyeszékhelyen szombaton a Gokart pálya melletti zsibin, ahol kicsiknek és nagyoknak is akadt program.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Hetedik helyen végzett a Kecskemét

baon.hu :: A negyeddöntő harmadik meccsét is elveszítette péntek este a Kecskemét a férfi élvonalbeli bajnokságban. A hírös városi alakulat a hetedik helyen zárta a szezont.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 



Az élő népművészetet közvetítette Békés Lajosné

baon.hu :: Egy Baranyai Kecskeméten címmel nyílt kiállítás Békés Lajosné népi iparművész hagyatékának válogatott darabjaiból a Népi Iparművészeti Gyűjteményben pénteken Kecskeméten.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Bokszoltak is a családi napon

baon.hu :: A kecskeméti Damjanich iskola diákjainak fele sajátos nevelési igényű, de az intézményben büszkék arra, hogy a gyerekek jól érzik magukat náluk.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Új klub a kecskeméti futsal fedélzetén

baon.hu :: Az NB II. Keleti csoportjában az idén ezüstérmet szerzett Scoregoal KFC mellett NB III-as csapata is lesz Kecskemétnek.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Kitüntették a hazai nemzeti parkok dolgozóit

baon.hu :: Pro Natura díjakat és emlékplaketteket, valamint miniszteri elismerő okleveleket adott át dr. Nagy István agrárminiszter a kecskeméti Természet Házában pénteken.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


NB III.-as és megyei ifi tabella-mustra

baon.hu :: Még két forduló van hátra az NB III. küzdelmeiből, a Közép csoportban a Kecskeméti TE megerősítheti a helyét a középmezőnyben.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Száznál több animációs film várja a közönséget a KAFF-on

baon.hu :: Június 19-én kezdődik a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), melyre 26 európai országból 134 alkotással neveztek a készítők.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Rengeteget tett Kecskemét építészeti értékeinek megőrzéséért

baon.hu :: Idén ünnepelné nyolcvanadik születésnapját Kerényi József. A 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas építészre emlékezve kiállítás nyílt csütörtökön a kecskeméti Cifrapalotában.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


A hősökre emlékeztek Kecskeméten

baon.hu :: Csütörtökön a Köztemető 1956-os parcellájánál, valamint a repülős emlékműnél tartottak megemlékezést a magyar hősök emlékünnepe alkalmából.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Gyereknapon mulattak a fiatalok

baon.hu :: Lufihajtogatás, arcfestés és ugrálóvár várta a környékbeli ifjakat a kecskeméti Mezei Utcai Közösségi Ház gyermeknapi mulatságán csütörtökön.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Játékokat és gyönyörű virágokat kaptak az EGYMI tanulói

baon.hu :: Színes meglepetésben részesítették csütörtökön a kecskeméti és a szegedi Rotaract Club tagjai a Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény fiatal tanulóit.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Légiutas-kísérők tettek esküt a kecskeméti repülőbázison

baon.hu :: Tizenhat alapkiképzést teljesítő pályakezdő altiszt és közkatona tett katonai esküt csütörtökön a kecskeméti repülőbázison.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Hatezer diák járt eddig a kecskeméti csodák palotájában

baon.hu :: Tavaly decemberben nyitották meg a volt zsinagógában kialakított természettudományos élményközpontot, amelyet azóta több mint hatezer tanuló látogatott meg.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Sz. Tóth Antal, aki szakmailag meghaladta korát

baon.hu :: Május 11-én lett volna hetvenéves Sz. Tóth Antal, a kiváló kecskeméti pedagógus, testnevelő és labdarúgóedző. Születésnapját azonban nem érhette meg, április közepén elhunyt.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Elkezdődik két új kecskeméti közlekedési csomópont építése

baon.hu :: Hamarosan elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok az Irinyi út–Március 15. utca és a Mártírok útja–Klebelsberg út forgalmi csomópontokban.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Kötetbemutatóval zárta jubileumi ünnepségsorozatát a Forrás

baon.hu :: Jubileumi kötetbemutatóval zárult a Forrás folyóirat ötvenéves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségsorozat kedden a kecskeméti Kápolna Galériában.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Újra kikapott a KTE-Duna Aszfalt

baon.hu :: A férfi élvonalbeli bajnokság negyeddöntőjének első meccsén kapott ki szombaton a Falco vendégeként a Kecskemét. A második találkozó is szombathelyi győzelemmel zárult.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Elkezdődött a a jubileumi 40. Országos Borverseny Kecskeméten

baon.hu :: Kecskeméten rendezik meg a két napos jubileumi 40. Országos Borversenyt.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Traktort másztak és állatokat simogattak az ovisok a gyermeknapon

baon.hu :: Ugráltak, csillámtetkót rajzoltattak, állatokat simogattak és mozgásos játékokat élvezhettek a gyerekek kedden Kecskeméten, a Ferenczy Ida Óvoda Hosszú utcai óvodája hagyományos gyermeknapján.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Bronzérmet szerzett a KARC

baon.hu :: Bronzérmet szerzett a kecskeméti ARC az élvonalbeli bajnokságban. A hírös városi együttes a harmadik helyért vívott csatában a Szeged együttesét múlta felül.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Kikapott, de ragyogó évet zárt a Scoregoal

baon.hu :: Hétfőn este vereséget szenvedett ugyan hazai pályán a Kecskeméti ScoreGoal a felsőházi rájátszásában, ám ezen a napon az eredménynek nem sok jelentősége volt.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Kecskeméti anyakönyvi hírek

baon.hu :: A Petőfi Népe május 21-ei számában megjelent anyakönyvi híreket itt olvashatja.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Online és élőszóban is véleményezhetik a közlekedést a kecskemétiek

baon.hu :: A Mobilissimus Kft. felmérést folytat a kecskeméti helyi közlekedésről, így várja a buszt használók, a kerékpárosok, a gyalogosok és az autósok véleményét is.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Ikszelt a Pécs ellen a KTE együttese

baon.hu :: Az NB III-as bajnokság Közép csoportjának 28. fordulójában a Pécsi MFC-t fogadta a Kecskeméti TE. A két együttes őszi meccse 2–2-vel ért véget.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Másodszor tartották meg a Keresztény Polgári Pikniket

baon.hu :: Szombaton rendezték meg Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a Keresztény Polgári Pikniket, szoboravatással és közéleti pódiumbeszélgetéssel összekötve.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Diáktársuk tanyáján találkoztak a Méheslaposi iskola öregdiákjai

baon.hu :: Rendhagyó osztálytalálkozó részesei lehettek az 1966-ban végzett kecskeméti, műkerti Méheslaposi iskola öregdiákjai.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Bibliai történetek elevenednek meg a tárlaton

baon.hu :: Pénteken új szabadtéri tablókiállítás nyílt a kecskeméti Ráday Múzeumban. A Bibliai történetek című tárlaton Keresztes Dóra grafikáit tekinthetik meg az érdeklődők.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


A klímaváltozás veszélyeire figyelmeztetett az LMP

baon.hu :: A klímaváltozás hatalmas veszélyforrás, amely ellen küzdeni kell Kecskeméten és Magyarországon mindenhol – mondta Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Meglepetésre készül a kecskeméti együttes

baon.hu :: A hírös városiak háza táján meglepetésre készülnek, szombaton nyertesen szeretnék elhagyni a vasi együttes sportcsarnokát.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Jó formában lévő Pécs érkezik a Széktóiba

baon.hu :: Az NB III.-as bajnokság Közép csoportjának 28. fordulójában a Pécs gárdáját fogadja a Kecskeméti TE. A vasárnapi találkozó 17.30 órakor kezdődik a Széktói Stadionban.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Két utcát aszfaltoztak le Hetényegyházán

baon.hu :: Két utcát is leaszfaltoztak nemrég Kecskemét-Hetényegyházán, a Móricz Zsigmond utcát pénteken adták át.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Nyolc másodpercen múlt a KNKSE-diadal

baon.hu :: A végletekig kiélezett csatát hozott a Kecskeméti NKSE Kispest elleni, idegenbeli mérkőzése a női kézilabda NB I/B zárófordulójában.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Bepillanthattak az érdeklődők a Kecskemét City Balett kulisszatitkaiba

baon.hu :: A kecskeméti Katona József Színház tánctagozatának táncművészei, a Kecskemét City Balett tartott nyílt napot péntek este a Kelemen László Kamaraszínházban.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Elképzelt állatok foglalták el a zeneiskola udvarát (galéria)

baon.hu :: Sárkányok, unikornisok, marslakók, szörnyek népesítették be a kecskeméti Kodály Iskola udvarát: az aszfaltrajzverseny témája az elképzelt-mesebeli állatok voltak.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Indul az időslátogatók képzése Kecskeméten

baon.hu :: A felvételt nyert hölgyek egyedül élő időseknél igyekeznek majd pótolni a távol levő vagy elfoglalt családtagok gondoskodását, törődését a CédrusNet képzését követően.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Hat év alá csökkent a buszok átlagéletkora az új Mercedesekkel

baon.hu :: Tizenhét új Mercedes-Benz Conecto városi autóbusz állt forgalomba Kecskeméten május elején, a helyi buszok átlagéletkora így 10,2 évről 5,8-ra csökkent.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Izomsorvadással él, rapper szeretne lenni Csorba Árpi

baon.hu :: Többszörös csapással sújtotta az élet a kecskeméti Csorba családot: a 11 éves Árpi izomsorvadással született, mára kerekesszékbe került, édesapja pedig megvakult.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Páratlan szépségű gobelin került a Kecskeméti Múzeumba

baon.hu :: Május 10-én nyílt meg az „Egyedi, különleges és minőségi – Helyi Értékek Tára a Kecskeméti Katona József Múzeumban„ című kiállítás, melyen egy gobelint is láthatunk.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


“Add vissza a szegényeknek, amit elvettél!” (galéria)

baon.hu :: Ilyen se nagyon volt még: a bírókról, a büntetésekről, a döntési helyzetekről és a jogokról írt ki rajzpályázatot gyerekeknek a Kecskeméti Törvényszék.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


A KNKSE számára péntek este a 2. hely a tét

baon.hu :: Nagy a tét a Kecskeméti NKSE kézilabdásai számára a péntek esti mérkőzésen, bár igaz, a sorsuk nem a saját kezükben van, a 2.helyért mindenképpen győzniük kell.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Pénteken eldől a KTE-Piroska Szörp sorsa

baon.hu :: A kecskeméti férfi kézilabdázók péntek este játsszák a 2018/19-es szezon utolsó mérkőzését a férfi kézilabda NB I/B Keletei csoportjában, a Békés ellen.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Felmondtak a Waldorf-iskola tanárai, szakad az intézmény

baon.hu :: Már közel 40 gyermeket kivettek a kecskeméti Mihály Kertje Waldorf Iskolából, a pedagógusok pedig szeptembertől nem kívánnak az iskolában tanítani.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Két vasúti átjárót is lezárnak Kecskeméten felújítás miatt

baon.hu :: Pályafelújítást végez a MÁV a Kecskemét és Kecskemét-alsó közötti vonalszakaszon, emiatt időszakosan a Juhász utcai és a Műkerti sétányon lévő vasúti átjárót is lezárják a közúti forgalom elől.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Fecskét mentettek a kecskeméti tűzoltók (videó)

baon.hu :: Drótba gabalyodott egy fecske a kecskeméti Piaristák terén lévő egyik épületnél. A madarat a tűzoltók szabadították ki.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Reagált a Mercedes-gyár: nincs veszélyben a bővítés

baon.hu :: Nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsenek a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában – reagált a cég a gyárbővítés átütemezéséről tudósító hírek kapcsán.

google  archive  twitter  tumblr  facebook