KecskemétRocks 2019

@2019-09-07

Magyarországon először Szegeden, a Dóm téren rendeztük meg hazánk legnagyobb rockzenei flashmobját, amely a SzegedRocks2018 nevet kapta. A rendezvény célja: felszabadultan, bármifajta kötöttség nélkül megélni az együtt zenélés örömét. 2018. április 21-én mintegy 400-an osztották meg egymással ezt az élményt. Az eseményre az ország szinte minden pontjáról érkeztek zenészek, de sokan jöttek Ausztriából, Vajdaságból, Felvidékről és Erdélyből is. A legfiatalabb résztvevőnk 8 éves, a legidősebb 72 éves volt.

A résztvevők, a közönség helyszíni reakciói, a világhálón írt kommentek is abban erősítettek meg bennünket, hogy folytatnunk kell a kezdeményezést. A szegedi koncert után több hazai nagyvárosba is hívták az óriászenekart. A CityRocks tehát turnéra indul.

Geplaatst door Cityrocks Hungary op Donderdag 7 maart 2019

twitter  tumblr  facebook