Ilyen volt a Mesélő Házak séta



Mesélő házak séta

2018. szeptember 29-i, kellemetlen időjárás nem rettentette el a résztvevőket, így "telt házzal" indult a Mesélő Házak séta a város főteréről. A CédrusNet szervezésében meghirdetett városi túra igazán hiánypótló program. Bízunk benne, hogy lesz ismétlés!

A program létrejöttét komoly kutatómunka előzte meg. A programban résztvevők önzetlenül áldozták fel idejüket, hogy a családi dokumentumokban, padlászugokban talált cipős dobozokban, levéltárban keresgélve felfedjék a múlt egy-egy szeletét. Az összegyűjtött, értékes anyag hamarosan elérhető lesz online formátumban is!

A séta során néhány udvarba is beleshettünk, megismerhettük a Luther-palota történetét, a Czollner téren egy különleges csengőt is kipróbálhattunk, a református bérházban és az Orvostörténeti Múzeumban nagyon személyes beszámolóknak lehettünk részesei, a Kisbugaci Étteremben pedig még a befalazott pincéről is hallottunk. Sőt, egy különleges menüvel is készültek, így megkóstolhattuk a gölödin és a saláta levest, a bugaci menyecskenyaggatót és a bugaci csikóstokányt. Oh, és a desszertről sem feledkeztek meg, baracklekváros papucs és szentjánoskenyér torta zárta a sort.

A nagy titkokat nem szeretnénk elárulni, hiszen hamarosan online formátumban olvasható a kutatási anyag.

A képeket a délelőtti sétán készítettük.

Köszönjük a lehetőséget a CédrusNet-nek, és külön köszönet a kutatóknak! Mi nagyon szerettük ezt a sétát!


google  twitter  tumblr  facebook